Buzdítgató

Mondja szívem a szívemnek: Öntsd ki szívedet az Úr előtt! (Siral 2:19)  Kelj föl, kiálts az éjszakában,  az éjjeli őrségek kezdetén!  Öntsd ki szívedet , mint a vizet,  az Úr színe előtt!   Emeld föl hozzá kezedet  gyermekeid életéért,  akik elaléltak az éhségtől  minden utcasarkon! Rég nem voltam gyónni... Valahogy nem jutott semmi olyan eszembe, amit le kellett volna raknom a szentgyónásban. De már eltelt egy hónap, tán kettő is... Ez nincs rendben... Én havonta szoktam gyónni... Tüzetesebb lelkiismeret vizsgálat után, összegyűlt egy sor bocsánatos bűn, kérdés, aggály... Elvégeztem a szentgyónásomat, és a feloldozáskor éreztem az Úr kegyelmét és szeretetét. Amikor kijöttem a gyontató fülkéből, ezt kaptam a szívembe: Jól tetted, hogy eljöttél hozzám... Máskor is gyere el minden problémáddal... Egy másik alkalommal azt gondoltam magamban: az Úr elé tárom kételyeimet, agályaimat és aggodalmaimat a szentgyónásban, hogy elővételezzem a magam különíté...

Gyászba borult Gyászba borult Isten csillagvára, függönyt vontak mennynek ablakára. Meghalt, meghalt a szeplőtlen Bárány, vértől ázott szent kereszt oltárán. Temetésre lejő a mennyország, könnyben áznak az angyali orcák. Sír, zokog a fiavesztett gerle, égig ér a Szűzanya keserve. Édes fiam, édes nevelésem, búcsúzásom most tetőled veszem. Jaj, mikor két szívnek meg kell válni, keserűvé szokott a méz válni. Ó, keresztfa szép, piros almája, hű szerelmem drága oltoványa, nagy kínt látott, meghalt boldogságom, szűz tejemmel öntözött virágom! Gyönge tested talpadiglan véres, az én lelkem nagy gyötrelmet érez, mint Tégedet a kegyetlen dárda, az én lelkem mélyét is átjárja. Bánat árja bekerített engem, feneketlen tenger nagy keservem. Meghajolva, mint a szomorú fűz, sóhajtozik, óhajtozik a Szűz. Bús fejemet, ó, jaj, kire hajtsam? Jézusom, ki könyörül meg rajtam? Honfitársid hóhérok levének, bár keblembe eltemethetnélek! Öltözzön ma az öröm is gyászba, jaj, kínok közt nézek fel rád, gyászfa! Ó,...

  (2) Nincsen abban irgalom, hozzád buzgó fájdalom, aki téged meg nem szán, ó Jézus, a keresztfán. (3) Szent testednek sebeit, vérrel folyó kékeit aki látja és nem sír, élő hittel az nem bír. (4) A kősziklák repednek, nap és hold sötétednek, minden élő megindul, csak a bűnös nem búsul. (5) Szállj szívedbe, sirasd meg vétkeidet, s fontold meg, hogy az Isten Fia volt, aki érted így megholt.

A II. Eucharisztikus imában hallhatjuk, hogy az Úr Jézus önként adta át magát a szenvedésre:   Ő mielőtt önként átadta magát a szenvedésre... Hisszük, hogy az Úr Jézus Krisztus Isten egyszülött Fia. Hisszük, hogy Ő valóságos Isten és valóságos ember, ki a mennyei Atyában van, és a mennyei Atya Őbenne (Jn 14:10). Hisszük, hogy a földi müködése során, mindig a mennyei Atya akaratát vitte végbe, és semmi sem történhetett Vele, amit az Atyának tökéletesen alárendelt isteni és emberi akarata ne akart volna. De mégis, konkrétan, hogyan adta át önmagát a szenvedésre?... Müködése kezdetén, hazament Názáretbe, és a zsinagógában felolvasott az írásokból. Amikor kijelentette a názáretieknek, hogy szemük láttára és fülük hallatára beteljesedett az írás, először mindenki el volt ragadtatva. Aztán elkezdtek gondolkodni és kételkedni. Hát ez nem az ácsmester fia? Aztán, amikor az Úr Jézus felvilágosította őket, hogy a küldetése nem az, hogy csodákkal parádézzon szülővárosában, vagy hogy favorizál...

Aznap az irodában csendes napom volt. Arra is volt időm, hogy egy ideig imádkozzak és elmélkedjek. Dél elmultával nekikezdtem az egyik munkának, ami nem volt sürgös, de gondoltam, hogy előkészítem az adatokat. Ahogyan dolgoztam és néztem a képernyőt, egyszerre csak egy látomásom volt. Egy pillanatra azt láttam, hogy egy láncfűrész közeledik repülve a levegőben egy erdő szélén. Nagy sebességgel repült, és egy szempillantás alatt kivágott tőből egy fenyőfát. A fenyőfa nem volt idős, a törzse csak közepes vastagságú volt, és amint átszelte a láncfűrész, nyomban kidőlt. Megborzadtam... Húú, ez nagyon rosszat jelent... Itt ma valaki meghal... De miért láttam én most ezt?...  Azonnal felálltam az asztaltól és kimentem a folyosóra egy féreeső helyre és elkeztem imádkozni. Az Úr elé álltam rettenetes félelemmel, és könyörögtem hozzá a terméketlen fügefa példázatára hivatkozva: - Uram! Kegyelmezz még egy esztendőt ennek a fának... (Lk 13:6-9) Aztán egy példabeszédet mondott. „Egy embernek a...

 Ilyen az Énekek éneke könyve...         Roger Whittaker - Elisabeth serenade

Elmélkedés a  bevezető titkokról Aki a hitünket növelje Azt mondta az Úr Jézus tanitványainak: (Mt 17:20) „Mert gyenge a hitetek. Bizony mondom nektek, ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag , s azt mondjátok ennek a hegynek itt: Menj innét oda! - odamegy, s nem lesz nektek semmi sem lehetetlen.” (Lk 17:6) „ Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag , s azt mondjátok ennek a szederfának: Szakadj ki gyökerestül és verj gyökeret a tengerben! - megteszi nektek.” Legyen hitünk... De honnan? Mi az amink van, és nem úgy kaptuk volna?... (1Kor 4:7) “ Mid van, amit nem kaptál ? Ha pedig kaptad, miért dicsekszel, mintha nem kaptad volna?” A hit Isten kegyelme. Hiába akarnánk, próbálnánk önerőből hinni, ha az Úr megkeményítené a szívünket, mint ahogyan megkeményitette az egyiptomi Fáráó szívét (Kiv. 7:13), akkor képtelenek lennénk hinni. De az Úr irgalmas, és azt akarja, hogy az Ő kegyelme által higgyünk. Így hát megadja nekünk a hitet, mindenkinek aki kéri és aki el akarja ...