A Szentlélek gyümölcsei: a békesség

A békesség az a külső béke, ami az ember belső, lelki békéjéből származik. Az emberben akkor van belső, lelki béke, ha elérte a hármas megbékélést. Ez a három a következő: megbékélés Istennel, megbékélés embertársainkkal és megbékélés önmagunkkal.

1. Megbékélés Istennel

Az eredeti bűn miatt elveszítettük az Istennel való közösséget, és az őskígyó cselvetése miatt (Ter 3:5) Istennel ellenkező lett a mi lelkületünk. Az ember önmagától nem volt képes megszüntetni ezt a ellenségeskedést, ezért Isten elküldte Szent Fiát (Róm 8:3; Zsid 20:5), hogy a bűnbe esett embert kiengesztelje önmagával. Ő, Isten Szent Fia, az Úr Jézus Krisztus, kereszthalálával kiengeszelődést szerzett nekünk és békességet Istennel...

(Róm 5:10) Ha mi, amikor még ellenségek voltunk, kiengesztelődtünk Istennel Fiának halála árán, most, miután kiengesztelődtünk, sokkal inkább üdvösséget nyerünk az ő élete által.

(Kol 1:19-20) Úgy tetszett (az Atyának), hogy benne lakjék az egész teljesség, s hogy általa békítsen ki magával mindent a földön és a mennyben, minthogy Ő a kereszten vérével békességet szerzett.

Mi a hit által részesülünk eme békességből, azáltal, hogy kiengesztelődünk Istennel, az Ő gyermekeivé válunk és bízalommal mondjuk Istennek a Szentlélek által, hogy: Abba, Atyám (Gal 4:6).

2. Megbékélés embertársainkkal

A hitet megtérés kell, hogy kövesse, mert elközelgett a mennyeknek országa...

(Mt 3,2; 4:17) „Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa.”

A megtérés a bűnök belátásával, a bűnbánattal és a kölcsönös megbocsájtással valósúl meg. Amint a zsidók kimentek a Jordán folyóhoz Keresztelő Jánoshoz és megvallották bűneiket, úgy nekünk is el kell mennünk a gyóntatószékbe, és meg kell valljuk bűneinket...

(Mk 1:5) Kiment hozzá Júdea egész vidéke és a jeruzsálemiek is mind. Megvallották bűneiket, ő pedig megkeresztelte őket a Jordán folyóban.

De ha nekünk megbocsájtanak, akkor mi is meg kell bocsájtanunk az ellenünk vétkezőknek. És ha mi nem bocsájtunk meg az ellenünk vétkezőknek, akkor nekünk se bocsajtanak meg. Akkor pedig oda a békesség...

(Mt 6:15) De ha nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem fogja megbocsátani nektek a ti botlásaitokat.

Ezután, a megtérés, tetteink megjobbításában teljesedik ki, megteremve a bűnbánat méltó gyümölcsét...

(Mt 3:7-8) Amikor látta, hogy sok farizeus és szadduceus jön megkeresztelkedni, így szólt hozzájuk: „Viperák fajzata! Ki tanított benneteket arra, hogy fussatok a közelgő harag elől? Teremjétek a bűnbánat méltó gyümölcsét!

3. Megbékélés önmagunkkal

A megbékélés Istennel és embertársainkkal megbélélést kell hozzon önmagunkkal is. Önmagunknak is meg kell bocsássunk a mi tévedéseinket és mulasztásainkat. Ez a megbékélés arra vezet, hogy elfogadjuk önmagunkat úgy, ahogy vagyunk, csak annyi lelki, testi és anyagi képességekkel, amennyi van. Elfogadom, hogy csak ennyire vagyok szent, hogy csak ennyire vagyok erős, hogy csak ennyire vagyok tehetős. Amint az alázatosság litániája mondja: "csak olyan szent legyek, amilyen a Te kegyelmedből telik tőlem", vagy amint Szent Pál megírta: 

(Róm 12:3) A nekem adott kegyelemnél fogva azt mondom mindegyikteknek: senki se becsülje magát kelleténél többre, hanem gondolkodjék magáról mindenki józanul az Istentől neki juttatott hit mértéke szerint.

Az önmagával ki nem békült ember folyton zsörtölődik, és nincs kiengesztelődve sem embertársaival, sem Istennel. Az ilyen előbb-utóbb megbetegíti önmagát, és felüti fejét nála egy autoimmun betegség, egy demencia, vagy valami más degeneratív betegség.

A békesség Lelke

A belső béke, a békesség, a Szentlélektől van, és a békesség Lelke tölti el azokat, akikre rászáll, akik méltók és arra vannak rendelve...

(Mt 10:13) Ha méltó rá az a ház, rászáll békétek, ha nem, békétek visszaszáll rátok.

(Jn 20:21-22) Aztán újra szólt hozzájuk: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” És miután ezt mondta, rájuk lehelt, és így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket!"

A kommunizmus idején, nyolcadikos koromban lettem titkon elsőáldozó. Amikor elmentem felkészítőre a plébániára, az öreg esperes úr betessékelt egy csupasz szobába. Csak egy íróasztal volt benne meg két szék. Na még ott volt a feszület is, meg a szentkép is a falon. Az ablak le volt sötétítve, mert az utcára nézett. Leültünk, és az öreg esperes, az ő jóságos beszédével, elkezdett magyarázni valami istenes dolgokat. Én alig jegyeztem meg valamit a szavaiból, mert amint elkezdett beszélni, egy csodálatos, bizsergő, jóleső békesség szállt rám. Csak erre a jó érzésre tudtam figyelni, és arra gondoltam, hogy örökre ott tudnék maradni. Sajnos az óra hamar letelt, és az esperes úr a kezembe nyomott egy hittankönyvet, hogy azt olvassam ki, de feltétlenül vigyem majd vissza. A könyv még ma is ott van a polcomon. Amikor kijöttem a plébániáról, még néhány percig éreztem ezt a jóleső érzést, de az utca zaja hamar kitörölte belőlem. Soha sem felejtettem el ezt a békesség érzést, és mindig eszembe jut, amikor megtapasztalom a Szentlélek kiáradását...

Uram Jézus! Szívből köszönöm, hogy nekünk adtad a Te drága békességedet. Hála és dicsőség legyen Neked most és mindörökké. Ámen.

(Gal 5:22-23) A Lélek gyümölcse viszont: szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás.