Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: 2023

Soha meg ne szégyenüljek!

Uram, tebenned remélek, soha meg ne szégyenüljek! Igazságodban szabadíts meg, és ments meg engem. hajlítsd hozzám füledet és nyújts segítséget! Légy oltalmam sziklája, és erős váram, hogy megszabadíts engem, mert te vagy az én erősségem és menedékem! Istenem, szabadíts meg a bűnös kezéből, s a törvényszegő és a gonosz kezéből! Hisz te vagy az én reménységem, Uram; Te vagy, Uram, ifjúkorom óta bizodalmam. Születésem óta rád támaszkodom, anyám méhétől te vagy oltalmazóm; Szüntelenül rólad szól dicséretem. Szinte csodája lettem sokaknak, mert te erős segítőm vagy. Teljék meg szám dicséreteddel, egész nap fenségeddel! Ne vess el engem vénségem idején, amikor erőm megfogyatkozik, ne hagyj el engem! Mert ellenségeim ellenem beszélnek, s akik életemre leselkednek, együtt tanakodnak. Így szólnak: ,,Isten elhagyta, vegyétek űzőbe, fogjátok meg, hisz nincs, aki megszabadítsa!’’ Isten, ne távozz el tőlem; Én Istenem, siess segítségemre! Jussanak szégyenbe, pusztuljanak életem ellneségei. Borítsa

Az Úr a mi igazságunk

Íme, jönnek napok -- mondja az Úr --, amikor igaz sarjat támasztok Dávidnak; királyként uralkodik majd, és okosan cselekszik, jogot és igazságot szolgáltat az országban. Napjaiban megszabadul Júda, és Izrael biztonságban lakik; ez lesz a neve, amelyen szólítják: Az Úr a mi igazságunk . Azért íme, jönnek napok, -- mondja az Úr, -- amikor nem mondják többé: ,,Él az Úr, aki felhozta Izrael fiait Egyiptom földjéről!'', hanem: ,,Él az Úr, aki felhozta és elvezette Izrael házának ivadékait észak földjéről és minden országból'', ahová elűztem őket; és a saját földjükön fognak lakni.’’ (Jer 23,5-8) Karácsony közeledik. Hétfő van és levertnek érzem magam. Úgy érzem becsaptak, kizártak és kifosztottak. Ő jól élnek, mindenük megvan, mindenhez hozzájutnak és az enyéim idegenbe kell robotoljanak a megélhetésért... Azt mondják, hogy a népért küzdenek, hogy ők jó katolikusok és jó hazafiak. Csak azt mondják, amit kell, és ott ahol kell, és máris garantált a sikerük meg a gazdagodásuk.

Felkent engem az Úr

Az Úristen lelke van rajtam, mert felkent engem az Úr , elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, hogy bekötözzem a megtört szívűeket; hogy hirdessem a foglyoknak a szabadulást, és a megkötözötteknek a börtön megnyitását; hogy hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét és Istenünk bosszújának napját; hogy megvigasztaljak minden gyászolót; Örvendezve örvendek az Úrban, ujjong lelkem az én Istenemben, mert az üdvösség ruháiba öltöztetett engem, az igazság palástját terítette rám; mint a vőlegényre, aki fölteszi fejdíszét, és mint a menyasszonyra, aki ékszereivel díszíti magát. Mert amint a föld előhozza sarját, és amint a kert kisarjasztja veteményeit, úgy sarjaszt az Úristen igazságot, és dicséretet minden nemzet előtt.  ( Iz 61,1-2a.10-11) Felkent engem az Úr... Még emlékezünk arra, amikor a püspök megbérmált minket? Megkente homlokunkat krizmával és kezét fejünkre, arcunkra téve megáldott az Egyház áldásával... Mi volt az számunkra? Csak egy ünnepség? Küldetésünk van. Fel vagyunk k

Egyiptomból hoztad ki e szőlőtőt

A karvezetőnek. ,,A törvény lilioma’’ szerint. Ászáf zsoltára. Figyelj ránk, Izrael pásztora, aki Józsefet nyájként vezérled! Aki a kerubok felett trónolsz, ragyogj fel Efraim, Benjamin és Manassze előtt! Ébreszd fel hatalmadat és jöjj, szabadíts meg minket! Isten, állíts helyre minket, ragyogtasd fel arcodat és szabadok leszünk! Uram, seregek Istene, meddig haragszol még néped könyörgése ellenére? Könnyek kenyerével etetsz minket és bőséggel adod nekünk italul a könnyet. Civódás tárgyává tettél szomszédaink előtt, s ellenségeink gúnyolnak minket. Seregek Istene, állíts helyre minket, ragyogtasd fel arcodat és szabadok leszünk! Egyiptomból hoztad ki e szőlőtőt , nemzeteket űztél el és elültetted őt. Utat egyengettél előtte, elültetted gyökereit, s betöltötte a földet. Árnyéka elborította a hegyeket, vesszői az Isten cédrusfáit. Kiterjesztette indáit a tengerig, hajtásait a folyamig. Miért rontottad le kerítését, hogy szaggassák mind, akik elmennek mellette? Pusztítja az erdei vadkan és

Vezetlek az úton, amelyen járnod kell

Így szól az Úr, a te megváltód, Izrael Szentje: Én vagyok az Úr, a te Istened, aki tanítalak téged, hogy hasznodra váljék, aki vezetlek az úton, amelyen járnod kell. Ha figyeltél volna parancsaimra, olyan volna békességed, mint a folyam, és igazságod, mint a tenger hullámai; ivadékod annyi volna, mint a föveny, és méhed sarja annyi, mint homokszemei; nem veszne ki és nem tűnne el neve színem elől. (Iz 48,17-19) Azt ígérte, hogy velünk lesz: ... veled vagyok (Iz 41,10); ...veletek vagyok minden nap a világ végezetéig (Mt 28, 20). És az Úr igérte bíztos... Nem fogunk csalatkozni Benne. Sőt, megtapasztalhatjuk hatását minden nap, minden döntésnél, minden útelágazásnál... Aki útmutatást, bölcsességet, tanácsot kér Tőle, azt Ő nem hagyja cserben. A szorongatott ember igaz imája rögtön meghallgatásra lel és azonnal megjön a válasz. Az Úr se nem süket, se nem néma... Nem utazott el messzi tájra és a karja sem rövidült meg. Minden döntésünk előtt, minden nagyobb lépésünk előtt imádkozzunk. Kér

Folyókat fakasztok

Mert én vagyok az Úr, a te Istened, aki megragadom jobbodat, és így szólok hozzád: ,,Ne félj, én megsegítelek! Ne félj, te férgecske, Jákob, te kis bogár, Izrael! Én megsegítelek’’, -- mondja az Úr, a te megváltód, Izrael Szentje. -- Íme, cséplőszánná teszlek téged, új és éles fogú cséplőhengerré. Hegyeket csépelsz és törsz össze, halmokat zúzol pozdorjává. Feldobod őket, és a szél elviszi, a szélvihar szétszórja őket. Te pedig ujjongsz majd az Úrban, és Izrael Szentjében dicsekszel. A szegények és a szűkölködők vizet keresnek, de nincs, nyelvük a szomjúságtól kiszárad. Én, az Úr, meghallgatom őket, én, Izrael Istene, nem hagyom el őket. Folyókat fakasztok a kopár dombokon, és a völgyek közepén forrásokat; a sivatagot bővizű tóvá teszem, és a kiaszott földet vizek forrásává. A sivatagban cédrust növesztek, akácot, mirtuszt és olajfát; a pusztában fenyőt ültetek, szilfát és ciprust egymás mellé, hogy lássák és megtudják, megfontolják és mindjárt megértsék: az Úr keze művelte ezt, és Iz

Áldjad lelkem az Urat!

Dávidtól. Áldjad, lelkem, az Urat, s egész bensőm az ő szent nevét. Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd el jótéteményeit. Ő megbocsátja minden gonoszságodat, ő meggyógyítja minden betegségedet; Ő megóvja életed a pusztulástól, ő irgalommal és kegyelemmel koronáz meg téged. Ő kielégíti javaival kívánságodat: mint a sasé, visszatér ifjúságod. Igaz dolgokat cselekszik az Úr, és igazságot szolgáltat minden elnyomottnak. Megismertette Mózessel útjait, Izrael fiaival cselekedeteit. Irgalmas és könyörületes az Úr, hosszan tűrő és nagyirgalmú. Nem tartja meg haragját mindenvégig és nem fenyeget örökké. Nem bűneink szerint bánt velünk, és nem fizetett meg nekünk gonoszságainkért. Mert amilyen magasan van az ég a föld fölött, olyan nagy az ő irgalma azok számára, akik őt félik. Amilyen messze van kelet a nyugattól, olyan messzire veti tőlünk gonoszságainkat. Mint ahogy az atya könyörül fiain, úgy könyörül az Úr azokon, akik őt félik. Mert ő ismeri létrejöttünket, és megemlékezik arról, hogy po

Mit gondoltok?

Mit gondoltok? Ha egy embernek száz juha van, és azok közül egy elkóborol, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a hegyeken, nem megy-e el és nem keresi-e meg az eltévedtet? Amikor pedig megtalálja, bizony, mondom nektek: jobban örül annak, mint a kilencvenkilencnek, amely el sem veszett. Ugyanígy a ti Atyátok, aki a mennyekben van, nem akarja, hogy egy is elvesszen e kicsik közül. (Mt 18,12-14) Amikor körötökben voltam, gyakran ezt láttam: Szerezzünk befolyást, hatalmat, vagyont... Uralkodjunk fölöttük... M it gondoltok? Azért rendelt az Úr pásztorokat, hogy magukat legeltessék, hogy a nyáj gyapját tépjék és húsát egyék, hogy ami még megmaradt a legelőből azt is megtapossák, és tiszta vizet is lábukkal felkavarják (Ez 34)?  Az igét elcsűrik-csavarják (2Pét 3,16), az Úr kegyelmét akadályozzák (Lk 11,52), a nyájat félrevezetik (Mt 15,14) és a kicsinyeket megbotránkoztatják (Mk 9,42; Lk 17,2). De a z ígéret bíztos... A Jó Pásztor maga jön el elveszett juhaiért, mert az Úr a lelkekre, a k

Fogta az ágyát, amelyen feküdt

És történt egy napon, hogy leült tanítani, és ott ültek a farizeusok és a törvénytudók is, akik Galileának és Júdeának minden falvából és Jeruzsálemből jöttek. Az Úr ereje éppen vele volt, hogy gyógyítson. És íme, néhány férfi hozott egy béna embert az ágyán. Be akarták vinni és eléje helyezni. Mivel nem találtak utat a sokaság miatt, hogy bevigyék, fölmentek a háztetőre, s a tetőn át bocsátották le ágyastul középre, Jézus elé. Ő pedig, amikor látta a hitüket, ezt mondta: ,,Ember! Bocsánatot nyertek a bűneid.’’ Az írástudók és farizeusok erre tanakodni kezdtek: ,,Kicsoda ez, hogy így káromkodik? Megbocsáthatja-e a bűnöket más, mint az Isten?’’ Jézus azonban ismerte gondolataikat, és ezt válaszolta nekik: ,,Miért gondoljátok ezt szívetekben? Mi könnyebb, azt mondani: ,,Bocsánatot nyertek bűneid'', vagy azt mondani: ,,Kelj fel, és járj''? Hogy pedig lássátok, hogy az Emberfiának hatalma van a földön a bűnöket megbocsátani -- így szólt a bénához: -- Mondom neked, kelj föl,

A göröngyös legyen egyenessé

Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet! -- mondja a ti Istenetek. Szóljatok Jeruzsálem szívéhez, és kiáltsátok neki, hogy letelt szolgálata, letörlesztette bűnét, hiszen kétszeresen meglakolt az Úr kezétől minden vétkéért! Egy hang kiált: ,,Készítsétek a pusztában az Úr útját, egyengessetek ösvényt a sivatagban Istenünknek! Minden völgy emelkedjék fel, minden hegy és halom süllyedjen alá; a göröngyös legyen egyenessé , és a hegyláncok síksággá! Akkor kinyilvánul az Úr dicsősége, és látni fogja minden ember egyaránt. Bizony, az Úr szája szólt.’’ Magas hegyre menj föl, te, aki jó hírt viszel Sionnak! Emeld fel erősen hangodat, aki jó hírt viszel Jeruzsálemnek! Emeld fel, ne félj! Mondd Júda városainak: ,,Íme, a ti Istenetek! Íme, az Úristen hatalommal jön, és karja uralkodik; íme, fizetsége vele van, és szerzeménye a színe előtt. Mint pásztor, legelteti nyáját, karjával összegyűjti a bárányokat, és ölébe veszi, az anyajuhokat gondosan vezeti."  ( Iz 40,1-5.9-11) Óvakodjunk a furfang

Ez az út, ezen járjatok!

Az Úr azonban arra vár, hogy kegyelmezzen nektek, és ezért fölkel, hogy irgalmazzon nektek. Mert az ítéletnek Istene az Úr; boldogok mind, akik benne reménykednek! Bizony, Sion népe, aki Jeruzsálemben laksz, többé nem fogsz sírni; biztosan megkegyelmez neked kiáltásod hangjára, amint meghallja, válaszol neked. Bár az ínség kenyerét adja nektek az Úr, és a nyomorúság vizét, de nem rejtőzik el többé tanítód, hanem szemed látni fogja tanítódat, és füled meghallja az igét, mely mögötted szól: ,, Ez az út, ezen járjatok!’ ’, amikor jobbra vagy balra letérnétek. Akkor esőt fog adni magodra, mellyel beveted a földet, és a föld termésének kenyere bőséges és tápláló lesz. Jószágod azon a napon tágas legelőn legel majd, és a tehenek meg szamárcsikók, melyek a földön dolgoznak, sózott takarmányt esznek, amelyet rostával és szórólapáttal tisztítottak meg. Minden magas hegyen és minden kiemelkedő dombon patakok és vízfolyások erednek a nagy öldöklés napján, amikor ledőlnek a tornyok. Olyan lesz a h

És eltávozott tőle az angyal

Isten pedig a hatodik hónapban elküldte Gábriel angyalt Galilea városába, amelynek Názáret a neve, egy szűzhöz, aki el volt jegyezve egy férfival. A neve József volt, Dávid házából, a szűz neve meg Mária. Bement hozzá az angyal, és így szólt: ,,Üdvözlégy, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled.’’ Őt zavarba ejtette ez a beszéd, és elgondolkodott, hogy miféle köszöntés ez. Az angyal pedig folytatta: ,,Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. Íme, méhedben fogansz és fiút szülsz, és Jézusnak fogod nevezni [Iz 7,14]. Nagy lesz ő, a Magasságbeli Fiának fogják hívni; az Úr Isten neki adja Dávidnak, az ő atyjának trónját, és uralkodni fog Jákob házában mindörökké, és királyságának nem lesz vége’’ [2 Sám 7,13; Iz 9,6]. Mária erre megkérdezte az angyaltól: ,,Miképpen lesz ez, hiszen férfit nem ismerek?’’ Az angyal ezt felelte neki: ,,A Szentlélek száll rád, és a Magasságbeli ereje megárnyékoz téged; azért a Szentet is, aki tőled születik, Isten Fiának fogják hívni. Íme, Erzsébet, a te rokon

Alapjait sziklára rakták

Nem mindenki, aki azt mondja nekem: ,,Uram, Uram!'', megy be a mennyek országába, csak az, aki megteszi Atyám akaratát, aki a mennyben van. Mert mindenki, aki hallgatja ezeket a szavaimat és követi azokat, hasonló az okos emberhez, aki a házát sziklára építette. Szakadt a zápor, jöttek a folyamok, fújtak a szelek és nekizúdultak a háznak. De az nem dőlt össze, mert az alapjait sziklára rakták . Mindaz pedig, aki hallgatja ezeket a szavaimat, de nem cselekszi meg azokat, hasonlít majd a balga emberhez, aki a házát homokra építette. Szakadt a zápor, jöttek a folyamok, fújtak a szelek és nekizúdultak a háznak. Az összedőlt, és nagy lett a romlása.  (Mt 7,21.24-27) Mindenki azt szeretné, ha a sorsa jól alakulna. Érdekes módon, gyakran pont azok, akik hivatásszerűen tanulják és hirdetik az Úr igéjét, belefeledkeznek és nem aszerint élnek. Olyanok, mint az az ember, aki a tükörbe nézett, de amint továbblépett, már elfelejtette, hogy milyen az arca (Jak 1,23)... Boldog az anyaméh mely

Nehogy ellankadjanak az úton

Jézus ezután eltávozott onnan, és elment a Galileai tenger mellé. Fölment a hegyre és ott leült. Nagy tömeg jött oda hozzá, velük együtt sánták, vakok, nyomorékok, némák és sok másféle beteg. Letették őket a lábaihoz, ő pedig meggyógyította őket. A tömeg csodálkozott, amikor látta a némákat beszélni, a bénákat meggyógyulni, a sántákat járni, a vakokat látni, és magasztalták Izrael Istenét. Ezután Jézus magához hívta tanítványait és azt mondta nekik: ,,Sajnálom a tömeget, mert íme, már három napja velem vannak és nincs mit enniük. Nem akarom őket étlen elbocsátani, nehogy ellankadjanak az úton .’’ A tanítványok ezt felelték neki: ,,Honnan lenne a pusztaságban annyi kenyerünk, hogy jóltartsunk ekkora tömeget?’’ Jézus megkérdezte tőlük: ,,Hány kenyeretek van?’’ Azt felelték: ,,Hét, és néhány apró halunk.’’ Erre megparancsolta a tömegnek, hogy telepedjék le a földre. Azután fogta a hét kenyeret és a halakat, hálát adott, megszegte, és odaadta a tanítványoknak, a tanítványok pedig a tömegne

Rajta nyugszik az Úr lelke

Vessző kél majd Jessze törzsökéből, és hajtás sarjad gyökereiből.  Rajta nyugszik az Úr lelke : a bölcsesség és az értelem lelke, a tanács és az erősség lelke, a tudásnak és az Úr félelmének lelke; és kedve telik az Úr félelmében. Nem aszerint ítél majd, amit a szem lát, és nem aszerint dönt, amit a fül hall, hanem igazságosan ítéli majd a gyengéket, és méltányosan dönt a föld szegényeinek érdekében; megveri a földet szája vesszejével, és ajkának leheletével megöli az istentelent. Igazságosság lesz derekának öve, és a hűség csípőjének kötője. Akkor majd a farkas a báránnyal lakik, és a párduc a gödölyével heverészik; borjú és oroszlánkölyök együtt híznak, és kisgyermek terelgeti őket. Tehén és medve együtt legelnek, együtt heverésznek kölykeik, és az oroszlán szalmát eszik, mint a tehén. A csecsemő a vipera fészkénél játszik, s az áspiskígyó üregébe dugja kezét az anyatejtől elválasztott gyermek. Nem ártanak és nem pusztítanak sehol szent hegyemen, mert tele lesz a föld az Úr ismeretév

Megyek és meggyógyítom

Amikor pedig bement Kafarnaumba, odajött hozzá egy százados és kérlelte őt: ,,Uram, a szolgám a házamban fekszik bénán, és rettenetesen kínlódik.’’ Azt mondta neki: ,, Megyek és meggyógyítom .’’ De a százados így válaszolt: ,,Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul a szolgám. Mert én is hatalom alatt álló ember vagyok, beosztott katonák vannak alattam, és ha azt mondom az egyiknek: ,,Menj!'', elmegy, vagy a másiknak: ,,Gyere!'', odajön, a szolgámnak pedig: ,,Tedd ezt!'', megteszi.’’ Ennek hallatára Jézus elcsodálkozott, és azt mondta követőinek: ,,Bizony, mondom nektek: Izraelben nem találtam ekkora hitet senkinél. Mondom nektek: Sokan érkeznek majd keletről és nyugatról, s letelepszenek Ábrahámmal és Izsákkal és Jákobbal a mennyek országában. ( Mt 8,5-11) Az Úr Jézus az mondta: Megyek és meggyógyítom. M ost, azonnal... Nem délután, nem holnap, hanem azonnal. Nem nézegette a határidõnaplóját és nem programálta a s