Strickland püspök:
"Az egyház hite nem egy kiigazítandó politika"
Minden korban volt nyomás a tanok újrafogalmazására - az erkölcsi tanítások felpuhítására, a dogmák újraértelmezésére, az igazságok érzésekkel való helyettesítésére.
Joseph E. Strickland püspök
kedd máj. 20, 2025 - 6:11 de. EDT
Megjegyzés: Ez a cikk automatikusan gépi fordításban készült magyarra.
(LifeSiteNews) - Üdvözlöm önöket az "Egy pásztor hangja" című műsor újabb epizódjában.
Van valami mélyen kielégítő egy jól megépített falban. Nem egy modern, szegecsekkel és csavarokkal ellátott gipszkartonfal, hanem egy kézzel rakott kőfal vagy egy fából készült szerkezet, amelynek erejét a pontos igazítás adja. És ehhez a fajta munkához egy szerszám elengedhetetlen: a függőleges mérő. Egy egyszerű, zsinórra függesztett súly, amely megmutatja az abszolút függőlegeset, függetlenül attól, hogy a szem mit sugall.
Most képzeljük el Krisztust az ácsműhelyében. Mielőtt példabeszédet mondott, mielőtt meggyógyított egy vakot, mielőtt megmászta a Golgotát, fát formázott. És talán - ahogy a hagyomány és a tiszteletteljes képzelet sugallja - ugyanazokat a szerszámokat használta, mint bármelyik mesterember: derékszögöt, vonalzót, és igen, függőlegest.
Ez egy találó kép, mert Krisztus nemcsak a názáreti ács, hanem az egyház építésze is. Ő nem a mozgó homokra vagy a népi konszenzusra épít. Ő isteni mértékkel épít, és az Ő tanítása - amit tanított és átadott - a merőleges vonal.
Az "Egy pásztor hangja" ezen epizódjának címe: "Az ács mércéje": Krisztus mércéje és a tanítás integritása". Megnézzük, mi a mérce, miért nem lehet elmozdítani, és hogyan kell az egyháznak, különösen ma, újra hozzá igazodnia.
Minden nemzedékben felmerül a kísértés, hogy egy kicsit elmozdítsuk a vonalat - hogy a tanítást a korhoz igazítsuk. De az igazságnak súlya van. Egyenesen az égből hull, mint Ámosz próféta merőleges vonala, mint a názáreti ácsmester biztos kezében tartott szerszám. A vízmértéket nem lehet eltolni. És a tanítást sem lehet elhajlítani anélkül, hogy ne térnénk el Krisztustól.
Ámosz próféta adja ezt a képet: "Íme, az Úr egy falon állt, amely függőleges vonallal volt kirakva, és a kezében egy függőleges vonal volt. És az Úr ezt mondta nekem: Mit látsz, Ámosz? Én pedig mondtam: "Mit láttál, Ámosz? Egy vízmértéket. És monda az Úr: És monda: Íme, én egy merőleges vonalat állítok népem, Izráel közepére: Nem kímélem többé őket" (Ám 7:7-8).
A kép tiszta. Isten nem a szomszédaihoz vagy a saját önértékeléséhez méri Izraelt. Ő a saját igazsága alapján méri meg őt, és ő görbének találja.
A merőleges vonal nem büntető jellegű. Ez a kinyilatkoztatás. Megmutatja, mi igaz és mi nem igaz, mi egyenes vagy ferde. Nem hajlik el. Nem alkalmazkodik. Egyszerűen megmutatja, hogy mi van.
A függőleges vonal nem a kompromisszumok eszköze. Nem leng vagy görbül a falhoz. Feltárja az igazságot. Ha a fal ferde, akkor nem a függőleges vonal a hibás.
Így van ez a tanítással is. Isten kinyilatkoztatása az égből ledobott merőleges vonal - az Ő igazsága leereszkedik a mi világunkba, amelyet nem mozdítanak el a változások szelei. Ez maga Krisztus, a testté lett Ige.
Krisztus harminc éven át élt elrejtőzve Názáretben. Minden dolgok Teremtője fával és kővel dolgozott - Ő, aki a világegyetemet fenntartja, engedelmeskedett egy nevelőapa mesterségének. El tudjátok Őt képzelni? A pad fölé hajolva, szerszámokkal a kezében, türelmesen és erősen. Szerszámai között bizonyára ott volt a vízmérték.
Azért jött, hogy a görbét egyenessé tegye. Nem úgy, hogy meghajlítja nekünk az egyenest, hanem úgy, hogy arra hív, hogy az Ő mértékével egyenesítsük ki magunkat.
És amikor tanított, tekintélyt parancsolóan tanított - soha nem változtatta meg az igazságot, hogy a tömegnek megfeleljen, soha nem engedett az írástudók kitérőinek.
Azt mondta: (Mt 24:35): "Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el". Ő a mérték. És ezt a mértéket az Egyházra bízta.
Az egyház hite nem egy sor kiigazítandó politika, nem egy politikai platform, amelyről tárgyalni kell. Ez az apostolokra bízott letét, a szentek öröksége, a hit szabálya, amely egészben és egészben lett átadva.
Szent Pál írta Timóteusnak: "Tartsd meg az egészséges szavak formáját, amelyeket tőlem hallottál hitben és szeretetben, amely a Krisztus Jézusban van. Tartsd meg azt a jót, amelyet a bennünk lakó Szentlélek által a te bizalmadba ajánlott" (2Tim 1:13-14).
A galatákat pedig szent szigorral figyelmeztette: "Ha mi vagy akár egy angyal a mennyből más evangéliumot hirdetnénk nektek, mint amit mi hirdettünk nektek, az legyen anatéma" (Gal 1:8).
Ez az apostoli küldetés: nem újítani, hanem kitartani. És mégis, milyen nagy a kísértés, hogy megpróbáljuk "tolni a merőleges vonalat" - megpróbáljuk a tanítást a változó kornak megfelelően kiforgatni. De egy igazi függőleges vonal nem enged. Ha egy görbe gerendát a zsinór meghúzásával próbálunk egyenesnek látszani, a vonal visszalendül. Egyszerűen nem lehet elmozdítani. Ugyanígy az isteni igazság sem enged az emberi nyomásnak.
Ma azt mondják nekünk, hogy a világ megváltozott - és így az egyháznak is meg kell változnia. Az erkölcsi törvénynek fejlődnie kell, a parancsolatoknak fel kell puhulniuk, a tanításnak pedig "pasztorálisabbá" kell válnia. De nem lehet egy vízmértéket eltolni. Lehet ellene nyomni, de nem fog elmozdulni.
Meghajolhatsz, vagy áttörheted a falat - de a vonal megmarad.
Gondoljunk Szent Athanázra, aki szilárdan kiállt az ariánus eretnekség idején. Úgy tűnt, hogy az egész világ megőrült. Püspökök és császárok, zsinatok és papok ragaszkodtak ahhoz, hogy Krisztus nem szubsztanciális az Atyával - hogy Ő csupán egy teremtmény, bár felmagasztaltatott.
De Szent Athanáz kitartott. Ötször száműzték, a béke megzavarójának bélyegezték - mégsem tagadta, hogy Krisztus az Atyával egylényegű. A tanítást az ácsmester mércéjével mérte, nem pedig a császári nyomással.
Arius, egy alexandriai pap azt tanította, hogy az Isten Fiát az Atya teremtette, és ezért nem társ-örökkévaló. Röviden, az ariánusok úgy vélték, hogy "volt idő, amikor nem volt".
Ez közvetlenül ellentmondott annak az apostoli tanításnak, hogy Jézus igaz Isten az igaz Istentől, nemzett, nem teremtett, az Atyával egylényegű - ezt a tanítást az Egyház a 325-ben tartott nikaiai zsinaton hivatalosan is meghatározta a Nikaiai Hitvallásban.
Athanáz kitartott azon változatlan igazság mellett, hogy Krisztus az Atyával egylényegű, még akkor is, ha ez száműzetést, rágalmazást és személyes veszteséget jelentett. Az Egyház még nem határozta meg dogmatikusan a "szubsztanciális" kifejezést, amikor Arius elkezdte terjeszteni eretnekségét. Óriási politikai és társadalmi nyomás volt arra, hogy az egység érdekében "középutat" találjanak. Sokan hajlandóak voltak elhajolni a tanítást a béke kedvéért.
Szent Jeromos később ezt írta: "Az egész világ sóhajtozott és megdöbbent, hogy ariánusnak találta magát".
De Athanáz tudta: a tanítás nem konszenzus alapján épül fel. Ahhoz mérik, hogy mi az, ami hagyományozódott - mi az, ami összhangban van az evangéliummal, az apostoli tanúságtétellel és Krisztus istenségének világos kinyilatkoztatásával. Világosan látta, hogy ha Krisztus nem valóban Isten, akkor mi sem vagyunk igazán üdvözültek.
Elkerülhette volna a konfliktust, ha enyhít az álláspontján, de nem tette. Mint egy ács, aki a falat ellenőrzi a függőleges vonalhoz képest, úgy tartotta a tanítást a mércéhez, és azt mondta: Ez nem egyezik. Az a tény, hogy hűségéért ötször száműzték, csak azt bizonyítja, hogy a mértéke igaz volt. A fal görbe volt, de a vonal egyenes. Ahogy a mondás tartja: "Athanasius contra mundum" - Athanasius a világ ellen. De valójában a világ volt az, ami ferde volt. Ő egyszerűen csak tartotta az egyenest.
Szent Jeanne d'Arc, akit a korrupt papság eretneknek ítélt, kitartott küldetése és hite mellett. Krisztus nevével az ajkán halt meg, de nem azért, mert alkalmazkodott, hanem mert nem akart.
Egy másik példa: Sienai Szent Katalin. Egy dominikánus harmadrendű, laikus nő - nem kolostorba zárt apáca -, aki a korrupció és a válság közepette kitartott az igazság mellett. Visszahívta a pápát Rómába. Szembeszállt a püspökökkel, papokkal, sőt magával a Szentatyával is - nem arroganciával, hanem természetfeletti szeretettel. Azt írta: "Légy az, akinek Isten szánt téged, és fel fogod gyújtani a világot".
Antiókhiai Szent Ignác pedig a második század elején, a mártíromság felé vezető úton írta: "Ne tegyetek semmit a püspök nélkül, de mindenekelőtt Krisztus tanítását tartsátok szem előtt... Álljatok szilárdan, mint az üllő a kalapács alatt." A püspökökről mint biztosítékról beszélt, de nem csak hivatalból. Hivataluk csak akkor jelent biztosítékot, HA tartják a vonalat.
A protestáns felkelés idején Szent Morus Tamás inkább életét adta, minthogy egy királyt ismerjen el egyházfőnek. Azt mondta: "A király jó szolgája vagyok, de Istené az elsőbbség." Meghalt egy vízmértékért. Egy olyan mércéért, amely sokak számára láthatatlan volt, de a szerkezethez nélkülözhetetlen.
Ezek a szentek nem keresték a konfliktust. Egyszerűen nem voltak hajlandók kompromisszumot kötni az igazsággal. A világ makacsnak nevezte őket. Az Egyház szentnek nevezi őket.
A függőleges vonalhoz való igazodásuk sokba került nekik, de mindent megnyertek.
Amikor Pétert és Jánost a Szanhedrin elé vezették, és megparancsolták nekik, hogy ne beszéljenek Jézus nevében, azt válaszolták: "Istennek kell engedelmeskednünk, nem pedig az embereknek" (ApCsel 5:29).
Az egyház első püspökei nemcsak szavakban, hanem vérrel is tanúságot tettek.
Szent Pált pedig megverték, bebörtönözték, hajótörést szenvedett, megkövezték - mégis örömmel írt láncaiból: "Jó harcot vívtam, befejeztem az utamat, megtartottam a hitet" (2Tim 4:7).
Szent János, az első apostolok közül az utolsó, még idős korában is tanúságot tett a testté lett Igéről, és őrizte az igazságot a hamis tanítóktól, akik megpróbálták kiforgatni Krisztus személyazonosságát.
Ezek az emberek nem voltak újítók. Ők megőrzők voltak. Ahogy Szent Júdás buzdította a korai hívőket: "Küzdjetek komolyan az egyszer a szenteknek átadott hitért" (Júd 1:3).
Minden korban volt nyomás a tanok újrafogalmazására - az erkölcsi tanítások felpuhítására, a dogmák újraértelmezésére, az igazságok érzésekkel való helyettesítésére.
Mit jelent ez számunkra?
Azt jelenti, hogy nem hagyatkozhatunk egyszerűen a többségi véleményre, a hírekre, vagy akár az emberi tekintélyre, ha az eltér Krisztus tanításától. Mindent a mértékkel - az ácsmester mértékével - kell mérnünk.
A hívőknek meg kell ismerniük az igaz tanítást, nem mint a tilalmak listáját, hanem mint az örök élet szerkezetét. Olvassák el a katekizmust. Tanulmányozzák a zsinatokat. Ismerjék a Szentírást.
"Jézus Krisztus, tegnap és ma és mindörökké ugyanaz" (Zsid 13:8).
Ő nem változik. A szavai nem változnak. És akik ragaszkodnak hozzá, azoknak sem szabad megváltozniuk.
Ahogy X. Pius pápa figyelmeztetett a Pascendi Dominici Gregis-ben: "A nép igazi barátai nem forradalmárok, nem újítók, hanem hagyománytisztelők."
Nem ragaszkodunk a régi dolgokhoz önmagukért. Krisztus mértékéhez kell ragaszkodunk, mert az isteni.
Ez Krisztus igazsága, amelyet az Ő saját kezével, az ácsmester mértékével mért. Ne arra törekedjünk, hogy megmozdítsuk, hanem arra, hogy magunkat mozdítsuk meg. Építsünk a sziklára, olyan falakkal, amelyeket az Ő szavának szabálya egyenesít, és olyan szívvel, amelyet az igazság szeretete formál.
A mi időnkben láttuk, hogy a függőleges vonal megingott - de soha nem tört el. Ferenc pápa néhány kijelentése sajnos széleskörű zavart okozott, mert úgy tűnt, hogy eltér a krisztusi tanítás világos mértékétől.
Ennek egyik szembetűnő példája az Abu Dhabi-ban aláírt, az emberi testvériségről szóló 2019-es dokumentum, amely kimondja, hogy "a vallások sokféleségét ... Isten akarta az Ő bölcsességében". Ez mély zavart okozott. Az Egyház mindig is azt tanította, hogy a hamis vallások az ember Isten-kereséséből erednek, és bár az igazság csírái megtalálhatók bennük, csak egyetlen hitet nyilatkoztatott ki és akart Isten a maga teljességében: a katolikus hitet. Ahogy Szent Pál mondja: "Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség" (Ef 4:5).
Úgy beszélni, mintha minden vallás egyformán Isten akarata lenne, nem irgalom - ez félreértés. A merőleges vonal nem az őszinteség, hanem az igazság mércéje. Az igazságnak pedig neve van: Jézus Krisztus, aki azt mondta: "Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam" (János 14:6).
Vagy vegyük az azonos nemű párok megáldása körüli kétértelműséget. Bár az Egyháznak mindig szeretettel kell fogadnia minden lelket, tanítása nem mondhat ellent önmagának - nem áldhatja meg azt, ami ellentétes Isten törvényével. A merőleges vonal nem hajlik az érzelmekre. Krisztus üdvözölte a házasságtörésen ért asszonyt, de azt is mondta neki: "Menj el, és most már többé ne vétkezz" (Jn 8:11).
Ilyen pillanatokban a híveknek nem szabad pánikba esniük, és nem szabad elhagyniuk az Egyházat, hanem emlékezniük kell az ácsmester mértékére. Krisztus szavai maradnak a szabály. Nem arra vagyunk hivatottak, hogy megítéljük a szíveket, hanem arra, hogy ragaszkodjunk az igazsághoz - különösen akkor, amikor még az Egyház magas tisztségei is inogni látszanak a szélben.
Most, hogy az egyház az új pápa megválasztásával új fejezethez érkezik, reményünk és imánk az, hogy ő tisztelettel és elszántsággal veszi fel az ácsmester mércéjét. Azért imádkozunk, hogy újrarendezze azt, amit hagytak megdőlni, tisztázza azt, ami zavarossá vált, és ne homályosan, hanem az apostolok bátorságával hirdesse az igazságot. Péter utóda nem arra hivatott, hogy újra feltalálja az Egyházat, hanem hogy megerősítse testvéreit és őrizze a hit letéteményesét. Legyen olyan ember, aki a krisztusi merőleges vonal alatt áll, nem pedig fölötte - és ezáltal segítsen abban, hogy az Egyház ismét látható, tanbeli integritásba kerüljön.
Ahogy a 18. zsoltár mondja:
"Az Úr törvénye szeplőtelen, megtéríti a lelkeket; az Úr bizonyságtétele hűséges, bölcsességet ad a kicsinyeknek" (Zsolt 18:8).
Imádkozzunk, hogy igazodjunk ehhez az intézkedéshez. Ne toljuk el a függőleges vonalat, ne hagyjuk figyelmen kívül, és ne csavarjuk ki. Álljunk alatta, és egyenesítsük ki magunkat.
És ha ferdének találnak minket? Valljuk be, és igazodjunk újra. Az egyház nem egy görbe ház, hanem egy sarokkőre épített templom. Ne építsünk semmit, ami nem állhat meg az ácsmester mértéke alatt.
Az Úr, aki az Ő egyházának sarokköve és építőmestere, adjon nektek kegyelmet, hogy szilárdan megálljatok az igazságban, hogy egyenesen járjatok a hitben, és hogy mindenben az Ő tökéletes mércéjével mérettessétek meg magatokat. Erősödjék meg szívetek, világosodjék meg elmétek, és életetek igazodjék Krisztus, az Igazság függőzsinorához.
És szálljon le rátok a Mindenható Isten, az Atya, a Fiú és a Szentlélek áldása, és maradjon veletek örökké. Ámen.
Ez a cikk korábban Strickland püspök Substack oldalán jelent meg. Engedéllyel újra megjelentetjük.
.jpeg)
