Buzdítgató

Leoltottam a villanyt a szobában. Ekkor édesanyám mérgesen rámszólt: - Gyújsd fel azt a lámpát! Ülhetek még e leget a sötétben... Akkor nem értettem, hogy mit mond. Ma már értem... Elnézem az embereket: megszületnek, édes kisbabák, majd szép kisgyerekek lesznek. Aztán eltanulják a szüleiktől, a felnőttektől, meg az okostelefonokról a hiabavalóságot és a gonoszságot. Majd felnőnek... Az emberek tanulnak, dolgoznak, építenek, családot alapítanak... Mi a rossz ebben?... Ez az élet rendje. Aztan meghallgatják vasárnap Isten igéjét, a prédikációkat, de hétfőtől ismét önfeledten dobják magukat bele a hétköznapok iszapharcába... Telnek az évek, a gyerekeik felnőnek és megöregszenek. Van aki elválik, van aki betegeskedik, van aki özvegy és van aki mindig sikeres... De mindnyájan a halál felé közelednek. Az ember olyan, mint a fű. Egyhamar kivirul és egyhamar elszárad. Élvezi még a napsütést, fürödözik a kék tengerben, eszik-iszik és hajókörútakra jár. A másik nélkülözik, beteges, szenved és má...

(2) Bár e csodát, hitünk titkát, elménk föl nem foghatja, de biztosít az igaz hit, melyre Jézus taníta. R. (3) A keresztfán haldokolván rejlett csak az istenség, itt elrejtve és elfedve istenség és emberség. R. (4) Orvosságát, tisztulását lelkünk itt feltalálja, e nagy Szentség az üdvösség bőséges kútforrása. R. (5) Szelíd Bárány! a keresztfán áldozatunk te lettél, és ezáltal szent Atyáddal nekünk békét szereztél. R.

Hiszek Jézus szentséges szívében, És mindent átölelő nagy szeretetében. Hiszek a lelkeknek szent közösségében, Hiszek a szeretet végső győzelmében.