Hitetlenek

Amikor a hit dolgait akarjuk szemlélni, elolvashatjuk a szentírásban, Az apostolok cselekedetei-ben (ApCsel 10), Péter apostol esetét, amikor elragadtatásba esett egy háztetőn Joppé városában és egy különös látomása volt. 

Volt egy Kornéliusz nevű istenfélő itáliai százados, aki sokat imádkozott és bőven osztogatta az alamizsnát, aki meghallgatásra talált Isten előtt. Ehez a Kornéliuszhoz az Úr elküldte angyalát, ki meghagyta neki, hogy hívassa el Péter apostolt Joppéből. 

Ugyanakkor, Péter apostolnak is látomása volt a háztetőn, amely által megértette, hogy nem szabad megvetnie a pogányokat, és a Lélek arra utasította, hogy menjen el Kornéliusz százados házába, habár a zsidóknak tilos volt érintkezni a pogányokkal...

(ApCsel 10:9-22) Másnap, amikor ezek már úton voltak, sőt közeledtek a városhoz, Péter hat óra tájban fölment a tetőre imádkozni. Közben megéhezett, és enni kívánt. Míg az ételt készítették neki, elragadtatásba esett. Látta, hogy megnyílik az ég, és onnét valami lepedőféle ereszkedik alá négy csücskénél fogva a földre. Mindenféle négylábú és csúszómászó állat meg égi madár volt benne. „Rajta, Péter, öld le és edd meg!” – szólalt meg egy hang. „Szó se lehet róla, Uram – felelte Péter –, sosem ettem én semmi közönségest vagy tisztátalant.” Másodszor is megszólalt a hang: „Amit az Isten tisztává tett, azt te ne tartsd tisztátalannak.” Ez háromszor megismétlődött, aztán az egész hirtelen fölemelkedett az égbe. Míg Péter a látomás értelmén töprengett, Kornéliusz emberei Simon háza után kérdezősködve megálltak a kapunál. Bekiáltottak s tudakozódtak, hogy itt van-e megszállva a Péternek nevezett Simon. Péternek, aki még mindig a látomáson töprengett, szólt a Lélek: „Íme, három ember keres. Fogd magad, menj le hozzájuk, és tétovázás nélkül kelj velük útra, mert én küldtem őket.” Péter lement, és megszólította az embereket: „Íme, én vagyok, akit kerestek. Mi járatban vagytok?” Erre azt felelték: „Kornéliusz százados, aki az egész zsidó nép tanúsága szerint derék, istenfélő férfi, egy szent angyaltól azt az utasítást kapta, hogy hívasson el házába, és hallgassa a tanításodat.” Erre bevezette, és vendégül látta őket.

Péter apostol el is ment Kornéliuszhoz és hirdette a ház népének az örömhírt. Amíg beszélt, a hallgatóságot eltöltötte a Szentlélek úgy, hogy nyelveken kezdtek szólni, és Péter apostol meggyőződött arról, hogy az Úr a pogányokat is meghívta az üdvösségre...

(ApCsel 10:47) „Meg lehetne tagadni a keresztvizet azoktól, akik a Szentlelket éppen úgy megkapták, mint mi?”

Tehát Péter apostol három dologról bizonyosodott meg:

- Hogy nem szabad idegenkednie a pogányoktól, mert amit Isten tisztává tett, az többé nem tisztátalan.

- Hogy a Szentlélek ugyanúgy kiárad a pogányokra is, mint rájuk, az apostolokra és a zsidó hívőkre.

- Hogy a pogányok is meg vannak híva Isten országába, az üdvösségre, és őket is meg kell keresztelni.

Ezt a dolgot Péter apostol nem beszélte meg a többiekkel, hanem csak a saját felelőségére döntötte el. Amikor aztán visszakerült Jeruzsálembe, némelyek a zsidók közül felelőségre vonták...

(ApCsel 11:2-3) Amikor Péter visszatért Jeruzsálembe, a zsidók közül némelyek szemrehányást tettek neki: „Körülmetéletlen emberek házában jártál, és ettél velük.”

Ez akkor komoly dolog volt, olyannyira, hogy Péter apostol emiatt később tévedésbe is esett. Ugyanis félt és óvakodott, hogy a pogányokkal lássák enni a zsidók. Ezért aztán Pál apostol meg is fedte őt...

(Gal 2:11-12) Amikor azonban Péter Antiochiába érkezett, szembeszálltam vele, mert okot adott rá. Mielőtt ugyanis néhányan átjöttek volna Jakabtól, együtt étkezett a pogányokkal, azután azonban, hogy ezek megjelentek, visszahúzódott, és különvált tőlük, mert félt a körülmetéltektől.

De akkor, Péter apostol előadta a közösség előtt a történteket (ApCsel 11), amelyeket Joppé városában és Kornéliusz házában tapasztalt. A közösség pedig meghallgatta Péter apostolt, és amint megértette tanuságát, hittek neki és dicsőítették Istent...

(ApCsel 11:18) Miután ezeket hallották, elhallgattak, és dicsőítették az Istent: „Tehát a pogányoknak is megadta az Isten az életre vezető bűnbánatot.”

Miért különös ez az esemény? Azért, mert egy ember elmondta a látomását, elmondta, hogy mit suggalt neki a Szentlélek, elmondta, hogy mit tapasztalt igehírdetése közben, és a közösség hitt neki. Nem kérdezősködtek, nem kételkedtek, nem magyarázták félre, nem intették le, hanem egyből elhitték Péter szavait és dicsőítették Istent...

Vajon mi ilyenek vagyunk? Vajon mi így reagálunk, így fogadjuk a tanuságtételeket? Azok az emberek hittek egy másik ember tanuságtételének, mégpedig nem is kis dologban, mert hát arról volt szó, hogy a zsidók fogadják el a pogányokat, és, hogy a pogányok is részesüljenek az evangéliumból...

Sok tanuságtélelt hallottam magánban vagy közösség előtt. Volt, aki megosztotta hogyan telt el Szentlélekkel. Volt, aki megosztotta, hogyan kapta meg a nyelvek adományát, a prófétálás adományát, vagy a gyógyítás adományát. Volt, aki elnyugodott lélekben és révületben kapott lelki gyógyulást. Volt, aki megosztotta látomásait. Volt, aki próféciákat mondott ki. Volt, aki álmokat kapott. Általában, amikor ezek a tanuságok elhangzanak, akkor az emberek többsége magában kételkedik... 

- Hát... testvérem... ha te mondod... - és megveregetik a vállát, hogy milyen jó tanuságot tett. S ezzel el is van intézve a dolog... Aztán majd később, a pap és a bennfentesek, összedugják a fejüket és eldöntik, hogy ez nem jó dolog, mert felütötte a fejét a szektásodás...

Ismerek egy profétaasszonyt, akit sokan elutasítottak a közösségben. Többek között volt olyan, hogy tizenhárom évvel korábban megprófétálta valakinek a halalát, és azt is, hogy miért és milyen betegségben fog meghalni. És az Úr igazolta őt. Egyszerű asszony, de nagy hite van és szentül él. Minden nap szentmisére jár és sok emberért imádkozik. Először kételkedtem benne, mert protestáns könyveket is olvasott, de végül úgy döntöttem, hogy hiszek neki és elfogadom őt. Imádkozott értem és megkaptam a Szentlelket. Addig is vezetett a Szentlélek, de attól a naptól kezdve a Szentlélek tüze folyamatosan lángol szívemben. Amikor a legszorosabb közösségünkben elmondtam, hogy miben részesültem, láttam, hogy nem hisznek nekem. Aztán kézen fogva imádkoztunk, és a mellettem lévő testvér lélekben elnyugodott. Amikor magához tért, szememre vetette, hogy addig beszéltem a Szentlélek tüzéről, hogy most már ő is érzi a keblében. Örvendeznie kellett volna, de nem volt elég hite... Egy másik alkalommal, Gyertyaszentelő Boldogasszony napján, a szentmise alatt hallottam, amint a Szentlélek, galamb formájában turbékol a fejemen... De hiába mondom el, hogy mit tapasztaltam lélekben, az emberek nem hiszik el... 

- Ah, zagyvaság... - legyintenek mosolyogva. Mihozzánk nem való az ilyenfajta vallásosság. Mi komoly emberek vagyunk, akik hagyományok, előírások és szokások szerint tiszeljük az Urat. Misére járunk, énekelünk, szentségekhez járulunk, egy-egy imát elmondunk és kész... Nem kellenek az ilyen protestáns beütésű szentlelkes dolgok... 

Pedig hát a kegyelmi életünk célja nem az, hogy imákat gyakoruljunk, vagy fölöttébb jámborkodjunk, hanem az, hogy betöltekezzünk Szentlélekkel, Aki az üdvösségünk záloga...

(Ef 1:11-14) Mi is benne nyertük el az előre nekünk szánt örökséget annak végzése szerint, aki mindent saját elhatározása és akarata szerint tesz, hogy dicsőségének magasztalására legyünk mi, akik már régtől fogva Krisztusba helyeztük reményünket. Ti is – miután hallottátok az igazság igéjét, üdvösségetek evangéliumát, és hívőkké lettetek – benne kaptátok meg az ígéret Szentlelkének pecsétjét, örökségünk zálogát a megváltás elnyerésére és dicsőségének magasztalására.

Hogyan is lehet kedves Isten előtt az, aki megosztott szívű (Sir 1:28;36, Zsolt 119:113), és hogyan nyerhetné el a Szentlelket az, aki nem hisz (Zsid 11:6)? Hinni kell igazából és kérni kell a Szentlelket a mennyei Atyátol. Ha mi gonosz létünkre tudunk jót adni gyermekeinknek, mennyivel inkább adja a mennyei Atya a Szentlelket azoknak, akik kérik...

(Lk 11:13) "Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább adja mennyei Atyátok a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle.”

Hitetlen és gonosz nemzedék vagyunk. Nemhiába kérdezte az Úr Jézus, hogy vajon lesz-e még hit a földön, amikor visszatér (Lk 18:8). Bárcsak egy mustármagnyi hitünk lenne (Lk 17:6)... De nincs... Nincs, mert manapság igencsak nehéz idők járnak...

(2Tim 3:1-5) Tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők következnek. Az emberek önzők, kapzsik, elbizakodottak, kevélyek, szüleik iránt engedetlenek, hálátlanok, istentelenek, szeretetlenek, összeférhetetlenek, rágalmazók, mértéktelenek, kegyetlenek, lelketlenek, árulók, vakmerők és felfuvalkodottak lesznek. Inkább az élvezetet keresik, mint az Istent; a jámborságnak a látszatát még megtartják, de a lényeget megtagadják. Kerüld az ilyen embereket.

A hitetlen és gonosz emberek inkább hitetlen és gonosz papokat termelnek ki, mert ők is családba születnek (Zsolt 51:7). A hitetlen és gonosz papok közül gyakran csak hasonló püspökök tudnak kiemelkedni, mert hát nagy dolog az egyházpolitika. A hitetlen és gonosz püspök közül már csak kevés jó bíboros tud kikerülni. Akkor hát hogyan várhatjuk, hogy a Szentlélek vezesse őket a pápaválasztásban?... De az Úrnak minden lehetséges. Ő terelgeti a királyok szívét (Péld 21:1), és uralkodik ellenségei fölött (Szám 24:19; 1Kor 15:25). Megfeddi a hitetlen és gonosz pásztorokat, és Ő maga megy az elveszett juhok után (Ez 34:10)...

A hit kegyelem, de ugyanakkor akarat kérdése is. Akarjunk hinni és akarjunk a hit útjára lépni. Ne legyünk hitetlenek, hanem legyünk hívők. Lépjünk rá a hit láthatatlan hídjára, mint Indiana Jones a Leap of faith-re. Merjünk kiépni a látszólag semmibe...

Urunk Jézus, Te vagy a Jó Pásztor, Aki megfedded a gonosz pásztorokat és Temagad indulsz nyájad után, hogy összegyűjtsd, ami elveszett. Dicsőség és hála legyen Neked. Ámen.