(2) Nincsen abban irgalom,
hozzád buzgó fájdalom,
aki téged meg nem szán,
ó Jézus, a keresztfán.
(3) Szent testednek sebeit,
vérrel folyó kékeit
aki látja és nem sír,
élő hittel az nem bír.
(4) A kősziklák repednek,
nap és hold sötétednek,
minden élő megindul,
csak a bűnös nem búsul.
(5) Szállj szívedbe, sirasd meg
vétkeidet, s fontold meg,
hogy az Isten Fia volt,
aki érted így megholt.
A II. Eucharisztikus imában hallhatjuk, hogy az Úr Jézus önként adta át magát a szenvedésre: Ő mielőtt önként átadta magát a szenvedésre...
Hisszük, hogy az Úr Jézus Krisztus Isten egyszülött Fia. Hisszük, hogy Ő valóságos Isten és valóságos ember, ki a mennyei Atyában van, és a mennyei Atya Őbenne (Jn 14:10). Hisszük, hogy a földi müködése során, mindig a mennyei Atya akaratát vitte végbe, és semmi sem történhetett Vele, amit az Atyának tökéletesen alárendelt isteni és emberi akarata ne akart volna. De mégis, konkrétan, hogyan adta át önmagát a szenvedésre?...
Müködése kezdetén, hazament Názáretbe, és a zsinagógában felolvasott az írásokból. Amikor kijelentette a názáretieknek, hogy szemük láttára és fülük hallatára beteljesedett az írás, először mindenki el volt ragadtatva. Aztán elkezdtek gondolkodni és kételkedni. Hát ez nem az ácsmester fia? Aztán, amikor az Úr Jézus felvilágosította őket, hogy a küldetése nem az, hogy csodákkal parádézzon szülővárosában, vagy hogy favorizálja városának lakóit, nagy haragra gerjedtek. Megfogták az Úr Jézust, taszigálni kezdték, ráncigálták, és kivitték Őt a városon kívülre. Annyira feldühödek, hogy nem elégedtek meg azzal, hogy kiűzik, hanem le is akarták taszítani a szakadékba. Hát ez bizony úgy néz ki, mint egy szabályos lincselés...
Az Úr Jézus pedig hagyta, hogy végig fölvezessék a hegyre, a szakadék szélére. De amikor ott voltak, történt valami... Nem tudjuk, hogy mi... A tömeg le akarta taszítani a szakadékba, de egyszerre csak tehetetlen lett. Az Úr Jézus áthaladt közöttük és eltávózott... Hogyan?... Mi történt a dühös názáreti tömeggel?...
(Lk 4:28-30) Ezt hallva mind haragra gerjedtek a zsinagógában. Felpattantak, kiűzték a városon kívülre, és fölvezették arra a hegyre, amelyen városuk épült, a szakadék szélére, hogy letaszítsák. De ő áthaladt köztük és eltávozott.
Emiliano Tardiff atya, akinek a boldoggá avatása folyamatban van, egyszer tanusagot tett arról, hogy az egyik missziós útja során, otthon felejtette az útlevelét. Mindenképpen el kellett jusson egy helyre szolgálni. Imádkozott az Úrhoz, hogy segítse ki ebben a helyzetben. Ekkor minden vámon úgy ment át, hogy az útlevelét nem kérték el... Hogyan? Nem tudom...
Létezik egy emberileg felfoghatatlan állapot, amikor úgy történnek velünk vagy körülöttünk magasabb rendű dolgok, hogy vagy nem látjuk meg azokat, vagy kimaradnak a tudatunkból, vagy nem tudunk reagálni. Olyan, mintha az idő leállna, s mi megdermednénk, és melletünk csak úgy elhaladnának az események...
Hasonlóképpen, az Úr Jézus egyszerűen fittyet hányt Heródesnek, mert tudta, hogy nincs rajta hatalma. Hiába hogy Heródes negyedes fejedelem, ha Ő nem akarja, nem tudja elfogatni. Küldhetne akár egy hadosztályt is, mert a mennyei Atya tizenkét légió angyallal kelne a védelmére (Mt 26:53)...
(Lk 13:32) Ezt válaszolta nekik: „Menjetek, mondjátok meg annak a rókának: Lám, ma és holnap ördögöket űzök, és gyógyítok, csak harmadnap fejezem be.
A jeruzsálemi templomban nyilvanosan tanított, de nem tudtak semmit se tenni ellene. Igaz, hogy sokan hittek benne, és féltek nyilvánosan elfogni Őt, de nem foghatták volna el a városból kimenet? Nem, mert nem engedte meg, mert még nem jött el az Ő órája...
(Jn 7:30) Erre el akarták fogni, de senki sem vetett rá kezet, mert még nem érkezett el az órája.
A Getszemáni kertben, amikor odajöttek, hogy elfogják, szava erejétől a csőcselék földig esett...
(Jn 18:6) Amikor azt mondta nekik: „Én vagyok”, meghátráltak és a földre estek.
Ha akarta volna, itt is áthaladhatott volna közöttük, vagy akár a szavával szétverhette volna őket. Péter apostolnak pedig azt mondta, hogy tegye vissza a kardját a hüvelyébe, mert Ő ezért az óráért jött a világba ( v.ö. Lk 22:35-38) ...
(Jn 18:11) Jézus erre azt mondta Péternek: „Tedd a hüvelyébe kardodat! Ne igyam ki a kelyhet, amelyet az Atya adott nekem?”
Tehát, az Úr Jézust csak akkor tudták elfogni hogy megöljék, amikor Ő önként átadta magát a szenvedésre...
Uram Jézus, Te önként átadtad magad a szenvedésre, és mi menekülünk minden megpróbáltatás elől. Kérünk önts belénk bátorságot, hogy méltók legyünk hozzád. Ámen.
Aznap az irodában csendes napom volt. Arra is volt időm, hogy egy ideig imádkozzak és elmélkedjek. Dél elmultával nekikezdtem az egyik munkának, ami nem volt sürgös, de gondoltam, hogy előkészítem az adatokat. Ahogyan dolgoztam és néztem a képernyőt, egyszerre csak egy látomásom volt. Egy pillanatra azt láttam, hogy egy láncfűrész közeledik repülve a levegőben egy erdő szélén. Nagy sebességgel repült, és egy szempillantás alatt kivágott tőből egy fenyőfát. A fenyőfa nem volt idős, a törzse csak közepes vastagságú volt, és amint átszelte a láncfűrész, nyomban kidőlt.
Megborzadtam... Húú, ez nagyon rosszat jelent... Itt ma valaki meghal... De miért láttam én most ezt?...
Azonnal felálltam az asztaltól és kimentem a folyosóra egy féreeső helyre és elkeztem imádkozni. Az Úr elé álltam rettenetes félelemmel, és könyörögtem hozzá a terméketlen fügefa példázatára hivatkozva: - Uram! Kegyelmezz még egy esztendőt ennek a fának...
(Lk 13:6-9) Aztán egy példabeszédet mondott. „Egy embernek a szőlejében volt egy fügefa. Kiment, gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. Erre így szólt vincellérjéhez: Három év óta mindig jövök, hogy gyümölcsöt keressek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki! Miért foglalja itt a helyet? De az így válaszolt: Uram, hagyd még egy évig! Körülásom és megtrágyázom, hátha terem jövőre? Ha mégsem, akkor majd kivágod.”
Miután könyörögtem az Úrhoz, erre az igére hivatkozva, azt a választ kaptam a szívembe, hogy: Jól van. Kap még három esztendőt, de ha addig nem terem gyümölcsöt, akkor kivágattatik...
Délután, ahogy mentem hazafelé a munkaból, találkoztam az egyik testvérrel. Tőle tudtam meg, hogy az egyik társa, akit én is jól ismerek, és akivel egyszer volt egy nagyon jó beszélgetésem, egy pillanat alatt összeesett és megállt a szíve. Tényleg meghalt egy rövid időre... Valahogyan újjáélesztették és helikopterrel elszállították egy nagy kórházba. Hosszabb kezelés után megerősödött és ma is él...
Később elmondtam ennek a testvérnek, hogy mit láttam és tapasztaltam, és megkértem, hogy adja át a társának az üzenetemet. Megüzentem neki, hogy mit kaptam a szívembe, és hogy teremjen jó gyümölcsöket, mert különben kivágattatik....
(Mt 3:10) A fejsze már a fák gyökerén van. Minden fát ugyanis, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágnak és tűzre vetnek.
(Mt 7:19) Kivágnak és tűzre vetnek minden fát, amely nem terem jó gyümölcsöt.
(Jn 15:16) Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak benneteket, s arra rendeltelek, hogy menjetek, teremjetek gyümölcsöt, maradandó gyümölcsöt.
A jó gyümölcsök a jócselekedetek, a Lélek gyümölcsei és az Úr szőlősében való buzgó tevékenykedés. Ezeket csak úgy tudjuk megteremni, ha szorosan az Úrban maradunk...
(Mt 5:16) Úgy világítson a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket, és dicsőítsék Atyátokat, aki a mennyekben van.
(Mt 20:8) Amikor beesteledett, a szőlő ura így szólt intézőjéhez: "Hívd a munkásokat, és add ki a bérüket, kezdve az utolsóktól az elsőkig."
(Jn 15:4) Maradjatok bennem, és én tibennetek! Ahogy a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok énbennem.
(2Tessz 3:13) Ti pedig testvérek, ne hagyjatok fel a jócselekedetekkel!
(Gal 5:22-24) A lélek gyümölcsei viszont: öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség (szerénység), önmegtartóztatás (tisztaság). Ezek ellen nincs törvény.
Sose késlekedjünk jó gyümölcsöket teremni, hanem féljük az Urat, és igyekezzünk, nehogy későn érkezettnek találtassunk...
(Zsid 4:1) Mivel tehát még érvényben van az ő nyugalmába való bemenetelünk ígérete, féljünk attól, hogy közületek bárkit is későn jöttnek találjanak! (v.ö. Mt 25:10)
Uram Jézus, aki Veled nem gyűjt, tékozol. Add, hogy ne késlekedjek és idejében megteremjem a jó gyümölcsöket. Ámen.
Elmélkedés a bevezető titkokról
Ilyen az örömhír... Ilyen kell legyen az evangélium hírdetése...
Roger Whittaker énekes, dalszerző és füttyművész
Többször hallottam, olvastam bizonyos magas rangú egyházi személyek beszédeiben utalást arra, hogy Iskarióti Júdás nem kárhozott el, vagy nem bíztos, hogy elkárhozott... Az egyik azt mondta, hogy az egyház szenteket avat, de senkit sem nyilvánít ördöggé. A másik valami olyansmit mondott, hogy a megváltásnak meg kellett történnie, ezért hát valakinek ezt szerepet is el kellett játszodnia, de végül Isten mindenkihez irgalmas lesz. Júdás erre volt predestinálva, de Isten mindenkit szeret, stb...
A predestinació és az ember szabad akarata közötti összefüggés számunkra misztérium. Az ember szabad akarata szerint cselekszik, és nincs tehetetlenül kiszolgáltatva a predestinációnak ( KEK 599; 600). Az ember ezt az összefüggést nem láthatja át, hanem csakis egyedül az Isten, Aki egyszerre látja a múltat, a jelent és a jövőt, és azt is tudja, hogy ki fog üdvözülni és ki nem. Igaz, hogy a katekizmus azt is mondja, hogy senki üdvössége felől ne essünk kétségbe, de ugyanakkor, sok magánkinyilatkoztatás beszél a pokol borzalmairól...
Próbáljuk hát meg mi is józanul megítélni, hogy mit mondanak az írások ezzel kapcsolatban, ugyanis a szentírás búza, de az emberi beszéd gyakran csak pelyva (Jer 23:28)...
(Mt 26:24) „Az Emberfia ugyan elmegy, amint megírták róla, de jaj annak az embernek, aki az Emberfiát elárulja. Jobb lett volna neki, ha meg sem születik.”
(Mk 14:21) Az Emberfia elmegy ugyan, amint meg van róla írva, de jaj annak az embernek, aki elárulja az Emberfiát. Jobb lett volna neki, ha meg sem születik.
Tehát Judás, az ő árulasa miatt, olyan szörnyű sorsra jutott, amelynél jobb lett volna az, ha meg se születik. De hát mi lehet rosszabb annál, mint hogy valaki meg se születik? Mondjuk, elvetél vagy abortáljak... Hát nem az, hogy megszületik ugyan, de az örök kárhozatra jut?...
Láthattuk, hogy egyes szenteken megjelennek a romolhatatlanság jelei. Ez azért van, mert meg van írva: ...nem engeded, hogy szented romlást lásson (Zsolt 16:10). Gondoljunk csak Pietrelcinai Szent Pió atya, Páli Szent Vincze, Viennai Szent János vagy Soubirous Szent Bernadette testére...
Ugyanakkor, azt mondják, hogy az ember lelki szíve az ő gyomrának tájékán van. Az ember lelki szíve, amely szellemi-lelkének középontja és kiindulópontja, be kell töltekezzen Isten Lelkével, Aki az örök élet záloga bennünk (Ef 1:14). De Júdás esetében azt látjuk, hogy a benső részei megrohadtak és kiomoltak...
(ApCsel 1:16-18) „Testvérek, férfiak! Be kellett teljesednie az Írásnak, amelyet a Szentlélek Dávid szájával Júdásról, azok vezetőjéről jövendölt, akik elfogták Jézust. Közénk számított, a mi szolgálatunk jutott neki is részül. Gonoszsága bérén telket szerzett magának, amikor pedig lezuhant, kettérepedt, és kifordultak a belei.
Tehát Júdás, miután megbánta amit tett, és visszadobta árulásának fizetségét a templomba, magára maradt kétségbeesésében. Reményt vesztve felakasztotta magát. Ezután, addig hagyták a fán lógni, amíg meg nem rohadt, és a kötél magától le nem szakadt. Amikor pedig lezuhant, teste kihasadt, és a belső részei kiomlottak a földre. A visszadobott pénzt a papok nem tették vissza a templom kincstárába, hanem megvették rajta a fazekas telkét, és Vérmezőnek nevezték a helyet, mert vérnek díjából lett véve...
(Mt 27:3-8) Amikor Júdás, az áruló látta, hogy elítélték, megbánta tettét, és visszavitte a harminc ezüstöt a főpapoknak és a véneknek. „Vétkeztem – mondta –, elárultam az igaz vért.” „Mi közünk hozzá? – válaszolták. – A te dolgod!” Erre az ezüstöt beszórta a templomba, aztán elment, és felakasztotta magát. A főpapok fölszedték a pénzt, de úgy vélték: „Nem szabad a templom kincstárába tenni, mert vér díja.” Tanácsot tartottak, és megvették rajta a fazekas telkét az idegenek számára temetőnek. Ezért hívják azt a telket még ma is Vérmezőnek.
Ezek a jelek mind a kárhozat jegyeit hordozzák magukon. Átkozott mindaz, aki a fán függ (MTörv 21:22-23). A végtisztesség megtagadása: nem vágták le napnyugtakor a fáról és nem temették el. A benső részeinek megrohadása és kiomlása. Árulásának díjából idegenek számára vettek temetőt. Az idegen nem tartozik Izraelhez (és a lelki Izraelhez sem), vagyis Isten népéhez. Végül pedig az ő helyét másnak adták és mást választottak tisztségére (ApCsel 1:20).
De nézzük meg, hogy mikor és hogyan tért rossz útra Júdás. Olvashatjuk az evangéliumban, hogy Judás nemcsak hogy áruló lett, hanem már korábban is tolvaj volt. Ma is hányan és hányan sikkasztanak a kasszából...
(Jn 12:6) Ezt pedig nem azért mondta, mintha a szegényekre lett volna gondja, hanem mivel tolvaj volt, és nála lévén az erszény, az adományokat elsikkasztotta.
Tehát Júdás már korábban is teret adott az ördögnek az ő életében. Ezért aztán a szíve már nyitva állt a Sátán előtt, amikor az utolsó vacsorán elhatározta, hogy megteszi a döntő lépést. Így aztán a Sátán, rögtön a szentáldozása után, beleszállt a szívébe. Mivel romlott szívvel áldozott, nem vált javára a szentáldozás, hanem a kárhozatára lett neki...
(Jn 13:27) A falat után rögvest belészállt a sátán. Jézus csak ennyit mondott neki: „Amit tenni akarsz, tedd meg mielőbb!”
Szent Pál is óv minket a méltatlan szentáldozástól, és figyelmeztet, hogy vizsgálja meg mindenki magát mielőtt szentáldozáshoz járul (1Kor 11:28).
Tehát Júdás beengedte a Sátánt a szívébe, az hatalmat vett rajta és árulásra vette rá. Ezzel kitaszítottá tette Júdást, aki végül kötélen lógva rohadt meg. Mi ez, ha nem maga a kárhozat?...
Sajnos nemcsak Iskarióti Júdás lett áruló a tanítványok közül. Az idők folyamán, sokan mások is júdássá váltak. Szent Péter és Júdás apostolok figyelmeztetnek leveleikben, hogy lesznek majd utódaik, akik megtagadják és elárulják az Úr Jézust hamis tanításokkal és gonosz cselekedetekkel...
(2Pét 3:1) Voltak azonban a nép körében hamis próféták is, mint ahogy közöttetek is lesznek hazug tanítók, akik veszedelmes tévtanokat terjesztenek, s azt, aki megváltotta őket, az Urat, megtagadják, gyors romlást zúdítva magukra.
(Jud 1:4) Mert bizonyos emberek befurakodtak közétek, akiknek az ítéletük már rég megíratott; ezek az istentelenek Istenünk kegyelmét kicsapongásra fordítják, az egyetlen Urat, Urunkat, Jézus Krisztust pedig megtagadják.
Az ilyenek benső részei megrohadnak szellemileg már éltükben, csakhogy még nem látják az emberek, de holtuk után kárhozatra lesznenk ítélve. Ezek olyanok, mint a meszelt vagy jeltelen sírok, amelyek mellett járva, az emberek nem veszik észre, hogy milyen undokságok vannak bennük...
(Mt 23:27) Jaj nektek, farizeusok és írástudók, ti képmutatók! Fehérre meszelt sírokhoz hasonlíttok, amelyek kívülről szépnek látszanak, de belül tele vannak a halottak csontjaival s mindenféle undoksággal.
(Lk 11:44) Jaj nektek, mert olyanok vagytok, mint a jeltelen sírok, amelyek fölött emberek járnak, anélkül, hogy tudnának róla.
Volt minálunk sok évvel ezelőtt egy öreg pap. Még kilencves éves korában is rendszeresen ő végezte a reggeli miséket. Ő mondta egy alkalommal: Imádkozom minden nap, nehogy Júdás legyen belőlem...
Úgy tűnik, hogy az eszkatonban is lesz egyfajta szembenállás az örök boldogság és az örök kárhozat között. Izajás próféta szerint, az üdvözültek mindig látni fogják az elkárhozottakat, akik az örök tűzön fognak égni és akiknek férgük el nem pusztul. Érdekes, hogy Izajás könyve, amelyet az ószövetség örömhírének is tartanak, épp ezzel a képpel zárul. Ezt a képet ismétli meg Márk evangélista is, aki Szent Péter apostol irnoka volt...
(Iz 66:24) És amikor kimennek, látni fogják azok holttestét, akik fellázadtak ellenem. Férgük nem pusztul el, és tüzük nem alszik ki. Iszonyodni fog tőlük minden ember.
(Mk 9:47-48) Jobb félszemmel bemenned az Isten országába, mint két szemmel a kárhozatra jutni, ahol a férgük nem pusztul el, és a tüzük nem alszik ki.
Vigyázzunk magunkra! Ne adjunk teret a gonosznak, nehogy bevegye szívünk kamráját, és nehogy mi is júdásokká váljunk...
(Ef 4:27) Ne adjatok teret az ördögnek.
Ne hallgassunk azokra az álmodozókra, akik könnyelműen elbagatelizálják a pokol és a kárhozat veszélyét. Vigyázzunk magunkra, imádkozzunk és virrasszunk. Álljunk ellen az ördögnek és az elszakad tőlünk...
(Jak 4:7) Engedelmeskedjetek tehát Istennek, de álljatok ellen az ördögnek, és menekül majd tőletek.
Urunk Jézus, add nekünk a virrasztás és az istenfélelem kegyelmét. Jézus Krisztus, Isten Fia, könyörülj rajtunk. Ámen.
Katókának nem volt már sok hátra... Szentségekkel ellátva feszült betegágya keresztjén, és már hátrahagyta övéinek, hogy mibe öltöztessék fel ha meghalt. A fia hittel bátorította: Az Úr helyet készített számunkra, hogy mi is ott legyünk, ahol Ő van ( Jn 14:3)...
A temetésén nagy kegyelem áradt ki, és mindenki annyira részesült belőle, amekkora lelki findzsával jött. Aki naggyal, az sokat kapott, aki kicsivel, az keveset...
A temetés után intézni kellett a hivatalos dolgokat. Amikor Katóka fia másolta a halotti bizonyítványt, a bizonyítvány másolata helyett egy birósági végzés jött ki a másológépből. Hát persze - gondolta a fia - ez nem csak másoló, hanem nyomtató is. A szomszéd irodából a jogász nyomtat. Hmm... Azért mégiscsak furcsa véletlen. Vajon most van anyja különítélete?...
Nemsokára Katóka fia elkezdett az anyjával álmodni. Először a ravalalát látta, úgy ahogy akkor volt. Másodszor a ravatala már sokkal magasabb volt. Harmadszorra pedig azt látta, hogy Katóka felébredt, leszállt a ravatalozóról, kezébe vett egy seprűt és egy szemétlapátot, és elkezdett sepregetni...
A temetése után 13 évre, pontosan a temetés napjának évfordulóján, a fia éppen a korházba sietett. Beteg volt a családban... Akkor ott, a korház udvarán, amint felnézett a felhős égre, Katóka arca jelent meg a felhők között. Mintha azt mondta volna a fiának az arckifejezésével: Légy bátor fiam, segítek...
Igen. Az Úr Jézus megígérte, hogy ha hiszünk Benne, nem halunk meg, és ha meghalunk is, élni fogunk...
(Mt 16:28) Bizony mondom nektek: az itt állók közül némelyek nem halnak meg, amíg meg nem látják az Emberfiát, amint eljön országában.”
(Mk 9:1) Aztán még hozzáfűzte: „Bizony mondom nektek, hogy a jelenlevők közül lesznek, akik nem halnak meg, míg meg nem látják Isten hatalomban eljövő országát.”
(Lk 9:27) Igazán mondom nektek, hogy azok közül, akik itt állnak, némelyek nem halnak meg, míg meg nem látják az Isten országát.”
(Jn 8:51-52) Bizony, bizony, mondom nektek: aki megtartja tanításomat, az nem ízleli meg a halált örökre.” A zsidók közbevágtak: „Most aztán igazán meggyőződtünk róla, hogy ördögtől megszállott vagy! Ábrahám is, a próféták is meghaltak, s te azt állítod: Aki megtartja tanításomat, nem ízleli meg a halált örökre.
(Jn 11:25) Jézus így folytatta: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog.
(Jn 14:19) Rövid idő, s a világ nem lát többé, ti azonban láttok, mert én élek, és ti is élni fogtok majd.
Tehát meghalunk test szerint, elalszunk Krisztusban (1Kor 15:18-20), de újból fölkelünk és élni fogunk. Szolgálni fogjuk az Urat odafönt is, seprűvel és szemétlapáttal, szorólapáttal, vagy más mennyei eszközzel, mert a termést be kell gyűjteni a szérűbe...
(Zsolt 3:6) Nyugovóra tértem és elaludtam, de fölkeltem ismét, mert az Úr a gyámolom.
Hála és dicsőség neked Urunk Jézus, hogy helyet készítettél nekünk a mennyben, és ott is szolgálhatunk Neked. Ámen.
Katóka a község legkisebb és legsárosabb falujában jött a világra, egy jómódúnak egyáltalán nem nevezhető, hegyes bajszú székely ember házában. A kétszobás, tornácos faházban a földműves szülők hat gyermeket neveltek. Katóka volt a vakarék, a legkisebb leánka, s így ő lett az apja kedvence. A többiek gyakran szidást kaptak meg nyaklevest, de Katóka mindig az apja térdén lovagolt.
Az elemi iskolában Katókának jól ment a tanulás. Az elemi utáni vakációban elkezdett nyafogni az apjának, hogy ő a csíksomlyói közpiskolába szeretne járni. Hogy ő tanítónő szeretne lenni. A mezőről hazafelé jövet a szekéren vitatták meg a dolgot. Az öreg csak hümmögött, mert bizony az iskola és a bentlakás sok pénzbe került. De Katóka egyre csak kunyerált, és mivel az apja kedvence volt, elérte amit akart. Annyit azonban kikötöttek, hogy nincs bentlakás, hanem gyalog kell átjárjon az iskolába minden nap, a Somlyó hegye oldalán át, az ösvényen...
Kató jól tanult. A Magyar Királyi Állami Leányiskola pecsétjével ellátott iskolai éresítőjében mind jeles és jó jegyek tündököltek. A tanárai közt jó papok és szürke nővérek voltak, akik az '50-es feloszlatás előtt még a tiszta hit-erkölcsi nevelést nyújtották a leendő tanítóknak.
Tizenkilenc éves korában kezdte el a pályafutását és ötvenöt éves korában ment nyugdijba. Négy településen tanított hidegben-fagyban, és volt úgy, hogy reggelre a szobában belefagyott a víz a vödör aljába. Aztán az ötödik helységben végül megtelepedhetett a családjával. Itt több, mint 20 évet tanított, mígcsak nyugdijba nem vonult.
Katóka nem volt sem precíz, sem kiváló tanítónő. A munkaterveket rühellte, és a tanfelügyelőkkel nemegyszer összeveszett. Egyszerűen a szemükbe vágta, hogy a programjaik és a módszereik semmit sem érnek. Neki megvolt a saját módszere, és csak úgy tanított. Egyszer meg is büntették ezért tíz százalékra. A központi és a rajoni tanűgyi gyüléseken rendszerint odamondott, és a képmutató mellébeszélést ki nem állhatta.
Miután nyugdijba ment, egy alkalommal elmondta, hogy 36 osztályt vitt ki úgy, hogy alapból kettes szimultánt tanított: első és harmadik, illetve második és negyedik osztályokat. De volt két olyan időszak is, amikor tanítóhiány miatt, néhány évig, négyes szimultánt vitt egyszerre. Tizenkét évet ingázott, miután a városba költöztek, a téli minusz huszonöt-harminc fokos csíki hidegekben, és órákat buszozott a fűtés nélküli kommunista buszokon. A tanteremben nem egyszer hideg csempekályha várta. Elmondta, hogy a 36 osztály többszáz diákjából egyet sem engedett ki a kezéből úgy, hogy meg ne tanította volna őket írni, olvasni és számolni, magyarul és románul, a negyedik osztály végére.
Amikor megbetegedett és tudta, hogy nincs már sok hátra neki, megkérte a fiát, hogy vigye el az iskolába, hogy még egyszer láthassa az osztálytermét. A fia el is vitte, és a helyi gondnoknő beengedte az osztályba. Tizenhat év után újra belépett az oszályába... Legyengülve már, de körbejárta az osztályt, majd odament az oldalsó falhoz és végignézegette a kifüggesztett szemléltető anyagokat. Mosolygott és a szemei csillogtak az örömtől. Nézegette, nézegette és bólogatott. Igen, igen, jó - mondogatta mindegyikre, és nagyon elégedett volt. Amikor jött kifelé, mintha megfiatalodott volna. Sugárzott belőle az iskola iránti szeretet...
Nyilvanvaló lett az ő életében, hogy a hivatáshoz három dolog kell: szeresd a munkádat, érezz felelősséget a munkádért Isten előtt és szeresd azokat, akiket szolgálsz. Ő ezt tette. Szeretett tanítani. Otthon hamar felidegesedett, kiabált, és kaptak a fiai a nyakunkra ha nem vigyáztak, de amikor tanított, akkor olyan türelmes volt, hogy a tanuló sosem bátortalanodott el előtte. Mindig úgy bánt a gyerekkel, ahogyan annak a lelke igényelte. Nagy gonddal és irgalommal volt a szegény és gyámoltalan gyerekek iránt. Ha kimaradt egy gyerek az iskolából, délután vagy este utána járt, hogy mi van vele. Ha dolgoztatták és nem engedték iskolába, akkor megfedte a szülőket, és rájuk parancsolt, hogy küldjék másnap iskolába a gyereket. A tanítás mellett esténként rendszeresen tanított be székely táncokat, színdarabokat, szervezett szüreti bálokat, vendégszerepléseket és a könyvtárat is vezette. Szerette a falut, és a faluban is sokan szerették őt...
Búsulta, hogy nem lesz majd ki imádkozzon a ravatalán, de végül olyan temetése lett, mintha papot temettek volna.
Katóka is egy gyarló kis asszonyka volt, mint minden más asszony, de volt neki valamije, amivel bizonyította, hogy szereti az Istent és a felebarátait: a hivatása.
(1Kor 15:58) Legyetek tehát állhatatosak és kitartók, szeretett testvéreim! Tegyetek mindig minél többet az Úr ügyéért, hiszen tudjátok, hogy az Úr ügyében való fáradozástok nem hiábavaló.
A hivatástudat az a meggyőződés, hogy tennünk kell az Úr űgyéért, hogy nem az emberek dicsétetéért dolgozunk, nem tőlük várjuk jutalmunkat, hanem attól, Aki majd örök jutalmat ad.
Uram Jézus, Te megfizetsz mindenkinek a tettei szerint. A reménységünk meg nem csal, és az ügyedért való szorgoskodásnak meg lesz a jutalma. Ámen.
Ma egy ismerős dallam jött fel bennem. Tudtam, hogy valami dicsőítő dal, de nem emlékeztem arra, hogy mikor és hol hallottam. Elővettem a te...
