A hivatás

Katóka a község legkisebb és legsárosabb falujában jött a világra, egy jómódúnak egyáltalán nem nevezhető, hegyes bajszú székely ember házában. A kétszobás, tornácos faházban a földműves szülők hat gyermeket neveltek. Katóka volt a vakarék, a legkisebb leánka, s így ő lett az apja kedvence. A többiek gyakran szidást kaptak meg nyaklevest, de Katóka mindig az apja térdén lovagolt. 

Az elemi iskolában Katókának jól ment a tanulás. Az elemi utáni vakációban elkezdett nyafogni az apjának, hogy ő a csíksomlyói közpiskolába szeretne járni. Hogy ő tanítónő szeretne lenni. A mezőről hazafelé jövet a szekéren vitatták meg a dolgot. Az öreg csak hümmögött, mert bizony az iskola és a bentlakás sok pénzbe került. De Katóka egyre csak kunyerált, és mivel az apja kedvence volt, elérte amit akart. Annyit azonban kikötöttek, hogy nincs bentlakás, hanem gyalog kell átjárjon az iskolába minden nap, a Somlyó hegye oldalán át, az ösvényen...

Kató jól tanult. A Magyar Királyi Állami Leányiskola pecsétjével ellátott iskolai éresítőjében mind jeles és jó jegyek tündököltek. A tanárai közt jó papok és szürke nővérek voltak, akik az '50-es feloszlatás előtt még a tiszta hit-erkölcsi nevelést nyújtották a leendő tanítóknak.

Tizenkilenc éves korában kezdte el a pályafutását és ötvenöt éves korában ment nyugdijba. Négy településen tanított hidegben-fagyban, és volt úgy, hogy reggelre a szobában belefagyott a víz a vödör aljába. Aztán az ötödik helységben végül megtelepedhetett a családjával. Itt több, mint 20 évet tanított, mígcsak nyugdijba nem vonult.

Katóka nem volt sem precíz, sem kiváló tanítónő. A munkaterveket rühellte, és a tanfelügyelőkkel nemegyszer összeveszett. Egyszerűen a szemükbe vágta, hogy a programjaik és a módszereik semmit sem érnek. Neki megvolt a saját módszere, és csak úgy tanított. Egyszer meg is büntették ezért tíz százalékra. A központi és a rajoni tanűgyi gyüléseken rendszerint odamondott, és a képmutató mellébeszélést ki nem állhatta. 

Miután nyugdijba ment, egy alkalommal elmondta, hogy 36 osztályt vitt ki úgy, hogy alapból kettes szimultánt tanított: első és harmadik, illetve második és negyedik osztályokat. De volt két olyan időszak is, amikor tanítóhiány miatt, néhány évig, négyes szimultánt vitt egyszerre. Tizenkét évet ingázott, miután a városba költöztek, a téli minusz huszonöt-harminc fokos csíki hidegekben, és órákat buszozott a fűtés nélküli kommunista buszokon. A tanteremben nem egyszer hideg csempekályha várta. Elmondta, hogy a 36 osztály többszáz diákjából egyet sem engedett ki a kezéből úgy, hogy meg ne tanította volna őket írni, olvasni és számolni, magyarul és románul, a negyedik osztály végére.

Amikor megbetegedett és tudta, hogy nincs már sok hátra neki, megkérte a fiát, hogy vigye el az iskolába, hogy még egyszer láthassa az osztálytermét. A fia el is vitte, és a helyi gondnoknő beengedte az osztályba. Tizenhat év után újra belépett az oszályába... Legyengülve már, de körbejárta az osztályt, majd odament az oldalsó falhoz és végignézegette a kifüggesztett szemléltető anyagokat. Mosolygott és a szemei csillogtak az örömtől. Nézegette, nézegette és bólogatott. Igen, igen, jó - mondogatta mindegyikre, és nagyon elégedett volt. Amikor jött kifelé, mintha megfiatalodott volna. Sugárzott belőle az iskola iránti szeretet...

Nyilvanvaló lett az ő életében, hogy a hivatáshoz három dolog kell: szeresd a munkádat, érezz felelősséget a munkádért Isten előtt és szeresd azokat, akiket szolgálsz. Ő ezt tette. Szeretett tanítani. Otthon hamar felidegesedett, kiabált, és kaptak a fiai a nyakunkra ha nem vigyáztak, de amikor tanított, akkor olyan türelmes volt, hogy a tanuló sosem bátortalanodott el előtte. Mindig úgy bánt a gyerekkel, ahogyan annak a lelke igényelte. Nagy gonddal és irgalommal volt a szegény és gyámoltalan gyerekek iránt. Ha kimaradt egy gyerek az iskolából, délután vagy este utána járt, hogy mi van vele. Ha dolgoztatták és nem engedték iskolába, akkor megfedte a szülőket, és rájuk parancsolt, hogy küldjék másnap iskolába a gyereket. A tanítás mellett esténként rendszeresen tanított be székely táncokat, színdarabokat, szervezett szüreti bálokat, vendégszerepléseket és a könyvtárat is vezette. Szerette a falut, és a faluban is sokan szerették őt...

Búsulta, hogy nem lesz majd ki imádkozzon a ravatalán, de végül olyan temetése lett, mintha papot temettek volna. 

Katóka is egy gyarló kis asszonyka volt, mint minden más asszony, de volt neki valamije, amivel bizonyította, hogy szereti az Istent és a felebarátait: a hivatása. 

(1Kor 15:58) Legyetek tehát állhatatosak és kitartók, szeretett testvéreim! Tegyetek mindig minél többet az Úr ügyéért, hiszen tudjátok, hogy az Úr ügyében való fáradozástok nem hiábavaló.

A hivatástudat az a meggyőződés, hogy tennünk kell az Úr űgyéért, hogy nem az emberek dicsétetéért dolgozunk, nem tőlük várjuk jutalmunkat, hanem attól, Aki majd örök jutalmat ad.

Uram Jézus, Te megfizetsz mindenkinek a tettei szerint. A reménységünk meg nem csal, és az ügyedért való szorgoskodásnak meg lesz a jutalma. Ámen.